Zalaegerszegi Televízió |

Híradó

A műsor időpontja:
2020. március 23. hétfő 18:00
A műsor hossza:
15 perc

1. Legfrissebb információk
2. Alternatív költségvetés – 50 millió forintos járványügyi védekezési alapot hozott létre az önkormányzat
3. Honvédelmi támogatás – katonák és katasztrófavédelmi szakemberek segítik a Zalavíz munkáját
4. Zalaegerszeg összefog – civil kezdeményezés nyomán elindult a 70 év alattiakat segítő telefonos szolgálat
5. Tapssal mondtak köszönetet
6. Mozgott a föld

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Legfrissebb információk
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
A legfrissebb adatok szerint eddig 83 személy került a Zala Megyei Szent Rafael Kórházba koronavírus fertőzésének gyanújával. Közülük 2 embernek lett pozitív a tesztje, a többi 81 esetben a teszt negatív lett. Őket influenzával, tüdőgyulladással, s egyéb szövődményekkel kapcsolatban kezelik. Zalaegerszegen jelenleg a hatóságilag házi karanténra kötelezettek száma 43 fő. A helyi bölcsődék közül a Tipegő Bölcsődében indokolt esetben biztosítják a kiscsoportos felügyeletet, amit ma hatan vettek igénybe. Az óvodák közül a Kosztolányi téri intézmény fogadja szükség esetén a gyerekeket. Ott ma 8 főről gondoskodtak. Az önkormányzat által az időseket segítő programba ma hatan kapcsolódtak be.
Alternatív költségvetés
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
50 millió forintos járványügyi védekezési alapot hoztak létre Zalaegerszegen. Az alternatív költségvetés készítését gazdasági tanácsadók segítségével szombaton kezdte el a városvezetés. Első lépésként az idei fesztiválokra és más rendezvényekre szánt összegeket különítették el.
Honvédelmi segítség a Zalavíznek
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Nem fordulhat elő, hogy egészséges ivóvíz nélkül marad a lakosság. Ezt Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója nyilatkozta televíziónknak. A szolgáltatás biztonságát múlt hét vége óta honvédelmi irányító törzs is segíti.
Zalaegerszeg összefog
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Másfél hete jött létre a Zalaegerszeg Összefog nevű csoport a közösségi médiában. A civil kezdeményezés a veszélyhelyzet kihirdetését követő napokban alakult, annak érdekében, hogy összekapcsolja a rászorulókat és az önkénteseket. Ma - a Keresztury VMK koordinálásával - elindult egy telefonos szolgálat.
Tapssal mondtak köszönetet
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Hazánkban is egyre több helyen állnak ki az erkélyekre, gangokra esténként, hogy tapssal köszönjék meg azok munkáját, akik értünk dolgoznak a koronavírus-járvány idején. A taps elsősorban az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak szól. Zalaegerszegi fiatalok a hétvégén az időseket gondozóknak mondtak köszönetet.
Mozgott a föld
2020. 03 23. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Erős, a Richter-skála szerinti 5,3 tizedes magnitúdójú földrengés volt vasárnap Zágráb közelében. A földmozgás súlyos károkat okozott a horvát fővárosban. A rengést Zalaegerszegen is lehetett érezni.
A műsor ismétlései:
2020. 03 23. - hétfő
19:00
2020. 03 23. - hétfő
20:00
2020. 03 23. - hétfő
21:00
2020. 03 24. - kedd
05:00
2020. 03 24. - kedd
05:30
2020. 03 24. - kedd
06:00
2020. 03 24. - kedd
06:30
2020. 03 24. - kedd
07:00
2020. 03 24. - kedd
07:30
2020. 03 24. - kedd
08:00
2020. 03 24. - kedd
08:30
2020. 03 24. - kedd
10:00

Címkék:

Műsor megrendelése DVD-n

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti  a felvételt. 

Esti mese másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 1,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,000 Ft/mese

2017. január 1. előtti időponttól: 2,000 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,500 Ft/mese

Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/műsorszám


A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS