Zalaegerszegi Televízió |

Híradó

A műsor időpontja:
2020. július 22. szerda 18:00
A műsor hossza:
15 perc

1. Kihirdették a nyertes tervezőket
2. Erősödik az ingatlanpiac – megnőtt a kereslet a kertesházak iránt
3. Hamarosan elkészül – felépült a Rámi kápolna hű másolata
4. Megkezdődött az őzek párzása – óvatosan közlekedjünk az utakon
5. Közgyűlést tartanak
6. Újra versenyben
7. Alakul a keret

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Kihirdették a nyertes tervezőket
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye szerint a Zalaegerszeg és Körmend közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát egy három tervező cégből álló konzorcium készítheti el. Az 505 millió forintos megbízás része a környezetvédelmi engedély megszerzése is. A szintén M76-os elnevezést viselő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Zalaegerszeg észak-keleti csomópontjából indul. A járműipari tesztpályától északra haladva, többnyire Zala és Vas megye határát érintve keresztezi a Rába-folyó völgyét. Az új út 28 kilométer hosszú lesz, a Rába felett egy hidat is építenek. A végpont Körmend közelében a tervezett M80-as és M86-os, valamint a 8-as és 86-os főutak által határolt csomópontnál lesz. Ennek köszönhetően Zalaegerszegről közvetlen elérhető az osztrák határ, továbbá egy gyorsforgalmi ív is kiépül.
Erősödik az ingatlanpiac
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Megnőtt a kereslet a kertesházak és a kertkapcsolatos lakások iránt. A koronavírus következményeként többen keresnek nyaralókat is. Az ingatlanpiac a tapasztalatok szerint a kritikus tavaszi hónapokat követően ugyanolyan erős, mint a korábbi évek hasonló időszakában.
Hamarosan elkészül a kápolna
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Hamarosan elkészül a Göcseji Falumúzeum legújabb építménye, a Rámi kápolna. A Területfejlesztési Operatív Program jóvoltából a 150 milliós beruházás részeként a Hencz-malmot is felújítják. A tervek szerint ezeket egy hónap múlva adják át.
Megkezdődött az őzek párzási időszaka
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
A szokásosnál is óvatosabb közlekedésre hívják fel a figyelmet a vadásztársaságok. Megkezdődött ugyanis az őzek párzási időszaka. Július végétől augusztus közepéig a vadak óvatlanabbak, ezért sűrűbben találkozhatunk velük az erdős útszakaszokon.
Közgyűlést tartanak
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Közgyűlésre invitálja tagjait a Hullám Horgászegyesület. A programot július 23-án, csütörtökön 18 órakor a bagodi faluházban tartják. Itt szó lesz többek között az elmúlt évi munkáról, az idei tervekről, a helyi horgászrendről és a halgazdálkodási tervről. A napirendi pontok között tisztségviselők választása is szerepel.
Újra versenyben
2020. 07 22. szerda - 18:00 Hahót
Hosszú kihagyás után újra versenyez Molnár Gergő. A gyorsasági motoros hétvégén az Alpok-Adria Bajnokságán, a Pannónia Ringen indul. A sportág kiválósága nagy terveket dédelget, ám azok megvalósításához erősebb szponzori háttérre volna szüksége.
Alakul a keret
2020. 07 22. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Folyamatosan zajlik a Zalakerámia ZTE KK keretének kialakítása. A férfi kosárlabda élvonalában szereplő együttes az elmúlt hetekben több új játékos érkezését jelentette be.
A műsor ismétlései:
2020. 07 22. - szerda
19:00
2020. 07 22. - szerda
20:00
2020. 07 22. - szerda
22:00
2020. 07 23. - csütörtök
05:00
2020. 07 23. - csütörtök
05:30
2020. 07 23. - csütörtök
06:00
2020. 07 23. - csütörtök
06:30
2020. 07 23. - csütörtök
07:00
2020. 07 23. - csütörtök
07:30
2020. 07 23. - csütörtök
08:00
2020. 07 23. - csütörtök
08:30
2020. 07 23. - csütörtök
10:00

Címkék:

Műsor megrendelése DVD-n

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti  a felvételt. 

Esti mese másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 1,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,000 Ft/mese

2017. január 1. előtti időponttól: 2,000 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,500 Ft/mese

Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/műsorszám


A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS