Zalaegerszegi Televízió |

Híradó

A műsor időpontja:
2016. december 29. csütörtök 18:00
A műsor hossza:
15 perc

1. Személyi csere – Nagy András a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja lett
2. Elismerés – Zalaegerszegért-díjat kapott Nagy Ferenc
3. Programkavalkád
4. Megerősített készenlét – a mentősök és a baleseti osztály is felkészült a szilveszterre
5. Szilveszterre készülnek
6. Rendetlenek
7. Közérdekű közlemény
8. Változás

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Személyi csere
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Módosították a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány alapító okiratát a legutóbbi közgyűlésen. Erre azért volt szükség, mert lemondott a kuratóriumi tagságáról Háry András, akinek helyére Nagy Andás került. A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója Híradónknak úgy fogalmazott: eddig is szívügye volt a felsőoktatás és ezután sem lesz másképp.
Elismerés
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Átadták a Zalaegerszegért-díjakat az ünnepi közgyűlésen. Híradónk nézői is megismerhetik a kitüntetetteket. Ezúttal Nagy Ferencet, a színház szervezési osztályának vezetőjét mutatjuk be.
Programkavalkád
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Sikeres évet tudhat maga mögött a Keresztury VMK. A hozzá tartozó intézmények januártól újra színes programokkal fogadják a látogatókat- jelezte Híradónknak Flaisz Gergő.
Felkészültek
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
A Szilveszterre készülnek a mentőszolgálat és a sürgősségi ambulancia munkatársai. A mentők megerősített készenlétet biztosítanak, míg a betegellátás az év 365 napjához hasonlóan 24 órás ügyeletet ad 2016 utolsó és 2017 első napjára.
Szilveszterre készülnek
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Országszerte - így Zalaegerszegen is - megtelnek Szilveszterkor a vendéglátóhelyek és a szállodák. A megyeszékhelyen szinte mindenhol kínálnak valamilyen szórakoztató programot az év utolsó éjszakájára.
Rendetlenek
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Illegális szemétlerakóra bukkant Bazita környékén és a Cimpóhegyen egyik nézőnk. Kovács Gábor Híradónknak elmondta: futás közben több törvénytelen lerakót is felfedezett már, de ekkora környezetszennyezéssel még nem találkozott.
Közérdekű közlemény
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Nem változik a vonatok menetrendje szilveszter és újév napján. A megnövekedő utasforgalom miatt a menetjegyek megváltásáról érdemes időben, akár több nappal előbb gondoskodni. December 31-én szilveszterkor szombati, január 1-jén vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Január 2-án hétfőn már a munkanapokon megszokott módon indulnak a vasúti járatok.
Változás
2016. 12 29. csütörtök - 18:00 Zalaegerszeg
Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2017 januárjától a panasznap időpontja péntek helyett szerda. Ezért módosul az ügyfélfogadás is. A nagykanizsai, a keszthelyi, valamint a lenti bíróságok a megszokott rend szerint fogadják az ügyfeleket. Új a Zalaegerszegi Járásbíróság és a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság levelezési címe is: ezentúl a 8900. Zalaegerszeg, Várkör 2. Pf. 221. címre küldjék leveleiket.
A műsor ismétlései:
2016. 12 29. - csütörtök
19:00
2016. 12 29. - csütörtök
20:00
2016. 12 29. - csütörtök
21:00
2016. 12 30. - péntek
05:00
2016. 12 30. - péntek
05:30
2016. 12 30. - péntek
06:00
2016. 12 30. - péntek
06:30
2016. 12 30. - péntek
07:00
2016. 12 30. - péntek
07:30
2016. 12 30. - péntek
08:00
2016. 12 30. - péntek
08:30
2016. 12 30. - péntek
10:00

Címkék:

Műsor megrendelése DVD-n

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti  a felvételt. A DVD ára 1.500 Ft.