Zalaegerszegi Televízió |

Híradó

A műsor időpontja:
2018. március 19. hétfő 18:00
A műsor hossza:
15 perc

1. Példamutatás – bővítené Nevelőszülői Hálózatát a megyei Gyermekvédelmi Központ
2. Határidő
3. Oltónap a skanzenben – szakemberek segítettek felkészülni a gyümölcsfák gondozására
4. Világnapot ünnepeltek – az endometriózisban szenvedőknek segít a helyi alapítvány
5. Honvédek a páston
6. A szépek szépe
7. Dupla siker

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Példamutatás
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Bak
Bővítené Nevelőszülői Hálózatát a megyei Gyermekvédelmi Központ. Az országos átlaghoz képest Zalában alacsony a létszám, ezért kiemelt figyelmet fordítanak a toborzásra. Főként olyanokra lenne szükség, akik a három éves kor alatti gyermekek nevelését is vállalnák.
Határidő
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Ma éjfélig kérhetik a személyi jövedelemadó tervezet postázását az ügyfélkapuval nem rendelkezők. A hatóság felhívja a figyelmet: az adózó felelőssége és érdeke, hogy a kimutatásából nem maradjon ki semmi. Március 19-e után a tervezet már csak személyesen kérhető a NAV ügyfélszolgálatain vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is.
Oltottak
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja. Mint a nevében is szerepel, ez a nap a legalkalmasabb a gyümölcsfák oltására. A zalaegerszegi skanzenben szakemberek segítettek felkészülni a feladatra. A rendezvényen elhangzott: még mindig az oltás a legeredményesebb módszere a régi, nemes gyümölcsfajták megmentésének.
Világnapot ünnepeltek
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Csaknem 80 millió nő mindennapjait, szexuális életét keseríti meg világszerte az endometriózis. A betegség világnapja alkalmából hétvégén Zalaegerszegen szervezett programot az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány.
Honvédek a páston
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
"Honvédek a páston, vívók a csatatéren címmel" címmel nyílt kiállítás Zalaegerszegen a Gönczi Galériában. Ezzel a tárlattal a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójára emlékeznek, a relikviákat április közepéig nézhetik meg a látogatók.
A szépek szépe
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Balogh Szabina lett a Miss Alpok Adria szépségverseny zalai fordulójának győztese. A fiatal lány ezt követően az országos döntőn bizonyíthat. Amennyiben ott sikeresen szerepel, ő képviselheti hazánkat a 30 éves múltra visszatekintő nemzetközi megmérettetésen.
Dupla siker
2018. 03 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Kettős győzelemnek örülhettek a zalaegerszegi kosárlabdabarátok a hétvégén. A ZTE NKK és a Zalakerámia ZTE KK is a tabella alsó feléhez tartozó ellenfelet fogadott hazai pályán. A nők 17, míg a férfiak 10 pontos sikert könyvelhettek el.
A műsor ismétlései:
2018. 03 19. - hétfő
19:00
2018. 03 19. - hétfő
20:00
2018. 03 19. - hétfő
21:00
2018. 03 20. - kedd
05:00
2018. 03 20. - kedd
05:30
2018. 03 20. - kedd
06:00
2018. 03 20. - kedd
06:30
2018. 03 20. - kedd
07:00
2018. 03 20. - kedd
07:30
2018. 03 20. - kedd
08:00
2018. 03 20. - kedd
08:30
2018. 03 20. - kedd
10:00

Címkék:

Műsor megrendelése

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti  a felvételt. 

Esti mese másolásának díja:

2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese

Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese

2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese

Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese

Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:

2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám

A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS