Zalaegerszegi Televízió |

Híradó

A műsor időpontja:
2018. november 19. hétfő 18:00
A műsor hossza:
15 perc

1. Fiatalok estje – Gulyás Gergely miniszter a helyiek aktivitását méltatta
2. Jogásznapot tartottak – aktuális kérdésekről beszéltek a megyei konferencián
3. Keménymag Zalaegerszegen
4. Jubileum – 40 éves az Eötvös iskola
5. Lilába öltöztek
6. Tarka lepke kis mese…
7. Összefogás az idősekért

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Fiatalok estje
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Idén is megrendezte hagyományos vacsoraestjét a FIDELITAS, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete. A rendezvényen részt vett Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol a város vezetői mondtak köszöntőt.
Jogászanapot tartottak
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Szakmai napot tartott a Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete. A találkozón egyebek mellett a közigazgatási bíráskodás aktualitásairól, valamint az öröklés jogi kérdéseiről halhattak előadást. Emellett a Széchényi és Zala című tanulmánykötet ismerhették meg a résztvevők.
Keménymag Zalaegerszegen
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Az Echo Televízió Keménymag c. adásának szereplői jártak Zalaegerszegen a hétvégén. A jobboldali sajtó ifjú csapatával kötetlen beszélgetésen találkozhattak az érdeklődők.
Jubileum
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte az Eötvös József Általános Iskola. Erre az alkalomra jubileumi műsorral készültek a diákok, ahol felelevenítették az egykori Népköztársaság úti iskola hangulatát.
Lilába öltöztek
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
November 17-e a koraszülöttek világnapja. Zalaegerszegen látványflashmobbal és koncerttel tisztelegtek a koraszülött gyermekek és családjaik előtt. Magyarországon minden 11. gyermek idő előtt jön a világra. A rendezvény erre és a megelőzésre kívánták felhívni a figyelmet.
Tarka lepke kis mese...
2018. 11 19. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Megyei vers- és mesemondó versenyt tartottak pénteken az Apáczai Művelődési Központban. A "Tarka lepke kis mese…" című programra több, mint 70 általános iskolás nevezett.
A műsor ismétlései:
2018. 11 19. - hétfő
19:00
2018. 11 19. - hétfő
20:00
2018. 11 19. - hétfő
21:00
2018. 11 20. - kedd
05:00
2018. 11 20. - kedd
05:30
2018. 11 20. - kedd
06:00
2018. 11 20. - kedd
06:30
2018. 11 20. - kedd
07:00
2018. 11 20. - kedd
07:30
2018. 11 20. - kedd
08:00
2018. 11 20. - kedd
08:30
2018. 11 20. - kedd
10:00

Címkék:

Műsor megrendelése DVD-n

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti  a felvételt. A DVD ára 1.500 Ft.