Zalaegerszegi Televízió |

Nagyot ment, bronzérmes a ZTE kosárcsapata – Hír TV

Óriási küzdelemben a Zalaegerszeg csapata szerezte meg a bronzérmet a férfi kosárlabda-bajnokságban. A kék-fehérek hazai pályán is győztek, így hét év után ismét felállhattak a képzeletbeli dobogóra.

A Körmend kezdte jobban a mérkőzést Zalaegerszegen. 6-12-re elhúztak, amikor megálljt parancsolt a ZTE. Az ötödik percben vették át a vezetést a kék-fehérek Benke triplájával, majd újabb három távoli következett, melynek eredményeként 31-23-re nyerte a Zalaegerszeg az első negyedet.

A második negyed mindkét oldalon kevés kosarat hozott. De a körmendiek voltak jobbak, félidőre két pontra szűkítették a két csapat közti különbséget.

A harmadik negyedben egyértelműen a vasiak játszottak eredményesebben. El is húztak, 71-77 lett a negyed vége. A végjátékban aztán megrázták magukat a kék-fehérek. Erőteljes védekezésbe kezdtek, a Körmend gárdája percekig nem tudott pontot szerezni. Először felzárkózott, majd át is vette a vezetést a ZTE. Az előnyt sikerült megtartaniuk a mérkőzés végéig, 99:95-re legyőzték az Egis Körmend csapatát, és ezzel megszerezték a bronzérmet.

„Nagyon-nagyon nehéz volt. 70-77-ről jöttünk vissza, nagyon-nagyon nagy munkával. Ebben nagy része volt a közönségnek is, meg egy-két taktikai váltásnak. De én azt hiszem, hogy nem érdemeltünk vereséget ezen a meccsen sem. A bajnokságban is nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ezt a bronzérmet a nyakunkba akasszák, még akkor is, ha az eredeti céljaink ennél sokkal szerényebbek is voltak” – mondta Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője.

A bronzérmesek csapatkapitánya szerint a végén nüanszok döntöttek, „nyilván a közönség azért nagyon nagyot lökött rajtunk. És tényleg az egész éves csapatszellem az utolsó két-három percben masszívan megmutatkozott. Mindenki tudott egymásért küzdeni, egy-egy játékosnak volt egy-egy extra villanása is, és ez döntötte el a mérkőzést” – értékelt Mohácsi Máté.

A közönség hosszan éltette a csapatot. Volt is mit ünnepelni, hiszen a ZTE KK hét év kihagyás után szerezte meg újabb bajnoki érmét.

Címkék: