Zalaegerszegi Televízió |

Zöldövezet

Magazin

A műsor időpontja:
2020. december 07. hétfő 19:30
A műsor hossza:
30 perc

Akik rendszeresen nézik műsorunkat, emlékezhetnek, hogy októberi adásunkban a smaragdfával is foglalkoztunk. Akkor elmondtuk róla, hogy a globális felmelegedést tekintve nevezhetjük az előremenekülés eszközének is, ami -az éghajlati viszonyok drasztikus változása miatt- több, őshonos társa helyébe léphet. Decemberi adásunkban azt láthatták, hallhatták, hogy ezt a még idegen fafajtát Nagypáliban hogyan igyekeznek máris meghonosítani, s annak előnyeit a település javára fordítani.
Olyan madarat, amit még nem mutattunk be a Közelről című rovatunkban, ezúttal nem sikerült fognunk. Így most csak egy gombával ismerkedhettek meg. Vele azonban Illyés Zoltán biológus doktor jóvoltából, természetesen most is közelről.
Kinyitottuk Képtárunkat, ahol ezúttal Kónya Zsuzsa fogadta Önöket.
Ez az az időszak, amikor a kertészkedők már élvezhetik, egész évi, jól végzett munkájuk gyümölcsét. Megjegyzendő azonban, hogy csak akkor, ha a tárolásra is gondot fordítanak. A növényorvos erre vonatkozóan is szolgált néhány jó tanáccsal, amiket érdemes megfogadni.

A műsor ismétlései:
2020. 12 08. - kedd
09:30
2020. 12 08. - kedd
19:30
2020. 12 09. - szerda
09:30
2020. 12 12. - szombat
09:30
2020. 12 12. - szombat
19:00
2020. 12 13. - vasárnap
10:30
2020. 12 13. - vasárnap
19:00
2020. 12 21. - hétfő
19:30
2020. 12 22. - kedd
09:30
2020. 12 22. - kedd
19:30
2020. 12 23. - szerda
09:30
2020. 12 27. - vasárnap
10:30
2020. 12 27. - vasárnap
19:00
2020. 12 28. - hétfő
19:30
2020. 12 29. - kedd
09:30
2020. 12 29. - kedd
19:30
2020. 12 30. - szerda
09:30
2021. 01 02. - szombat
10:00
2021. 01 02. - szombat
19:00
2021. 01 03. - vasárnap
10:30
2021. 01 03. - vasárnap
19:00

Címkék:

Műsor megrendelése DVD-n

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti  a felvételt. 

Esti mese másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 1,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,000 Ft/mese

2017. január 1. előtti időponttól: 2,000 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 1,500 Ft/mese

Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:

2017. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/műsorszám


A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS