Híradó
A műsor időpontja:
2016. November 28. Monday 18:00A műsor hossza:
15 perc 1. Közmeghallgatás – a város lakói mondták el véleményüket
2. Találkoztak – a FIDELITAS és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség rendezvénye
3. Advent – Meggyújtották az első gyertyákat Zalaegerszegen is
4. Mézfesztivál
5. Jubiláltak
6. Születésnap – Ötéves a Mandulavirág
7. ZTE -Vác
8. Díjazták
A műsor tartalma
Közmeghallgatás
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Közmeghallgatást tartott Zalaegerszeg Közgyűlése, melyen a lakók elmondhatták észrevételeiket és feltehették kérdéseiket. Elsősorban fejlesztésekkel, közlekedéssel, közterület- és zöldfelületrendezéssel kapcsolatos felvetések érkeztek. Voltak, akik írásban, míg mások személyesen ismertették véleményüket.
Találkoztak
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Megtartotta hagyományos vacsoraestjét a FIDELITAS, és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a botfai Hüvös Kastélyban. Az eseményen részt vettek a városvezetők is, akik köszönetet mondtak a fiataloknak a betelepítési kvóta ellen folytatott aláírásgyűjtésért.
Advent
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Meggyújtották az első gyertyát advent alkalmából a hétvégén. A Dísz térre kilátogatókat forralt borral és a Zalaegerszegen elmaradhatatlan gofrival illetve sült gesztenyével kínálták az árusok.
Mézfesztivál
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Mézszentelés, mézlovagrendek felvonulása, mézkóstolás, mézeskalács kiállítás, és méhészbál is szerepelt a XIII. Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár programjai között. A két napos zalaegerszegi rendezvény legfőbb célja ezúttal is a mézfogyasztás népszerűsítése volt.
Jubiláltak
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

90 éves a Református Egyházközség. Az ünnepségen, az istentiszteletet megelőzően Kálvin János szobránál mondtak beszédet a lelkészek. Ugyanitt megemlékeztek a 74 éves templom történetéről is.
Születésnap
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Idén ötéves a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Gondozóháza. Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak szombaton a református templomban. Az ünnepség végén átadták a Mandula díjakat is.
ZTE-Vác
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Híradónkban rövid összefoglalót láthattak a ZTE-Vác labdarúgó mérkőzésről. A meccset hétfőn 21 óra 30 perckor televíziónk műsorán láthatták.
Díjazták
2016. 11 28. Monday - 18:00 Zalaegerszeg

Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum történésze Zalai Prima Díj különdíjat vehetett át. A VOSZ Zala megyei elnöksége a különdíjat a kultúra és a tudomány területén végzett kiemelkedő teljesítményért ítéli oda minden évben. Megyeri Anna jelenlegi munkáját is teljes odaadással végzi: hamarosan megjelenik Serényi Árpád, egykori zalaegerszegi fényképész munkásságáról szóló albuma, amelyben egyedülálló fotókat láthatunk majd Göcsejről, a zalai megyeszékhelyről és a korabeli polgárok életéről.
A műsor ismétlései:
2016. 11 28. - Monday
19:00
2016. 11 28. - Monday
20:00
2016. 11 28. - Monday
21:00
2016. 11 29. - Tuesday
05:00
2016. 11 29. - Tuesday
05:30
2016. 11 29. - Tuesday
06:00
2016. 11 29. - Tuesday
06:30
2016. 11 29. - Tuesday
07:00
2016. 11 29. - Tuesday
07:30
2016. 11 29. - Tuesday
08:00
2016. 11 29. - Tuesday
08:30
2016. 11 29. - Tuesday
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti a felvételt.
A Zalaegerszegi Médiacentrum Kft. médiaajánlata – LETÖLTÉS


