Mérleg ajánló

A Zalaegerszegi Televízió Mérleg című gazdasági műsorának újabb adásában a következő témákat kínáljuk nézőinknek.
A kamarai hozzájárulás kötelező fizetéséről és a befolyó összeg felhasználásáról kérdeztük Vörös Anikót, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkárát.
Energiahatékonysággal foglalkozó nemzetközi projektekben vesz részt a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a részletekről Nagy András ügyvezetőtől kaptunk információt.
A KISOSZ Zala Megyei Egyesületének élete idén is eseményekkel teli, Nagy Zsuzsanna ügyvezető többek között a szervezet zalaegerszegi irodájának költözéséről is beszámolt.
Fogynak az iparcikk kereskedők, ugyanakkor az élelmiszer árusok száma növekvőben van, tudtuk meg Horváth Istvántól a zalaegerszegi Vásárcsarnok igazgatójától.
Ingyenes képzéseket tart országszerte a digitalizáció fontosságáról a Google a kis-és középvállalkozásoknak, a tavaly megkezdett program tapasztalatairól kérdeztünk oktatót és résztvevőt.
Soron következő adásunkban, ezeket a témákat kínáljuk nézőinknek. Március 19-én, hétfőn, újabb információkkal jelentkezik a Mérleg, a Zalaegerszegi Televízió gazdasági műsora.

