A műsor időpontja:
2016. december 06. kedd 18:00
A műsor hossza:
15 perc
1. Szupergyors Internet Program – a megvalósuló fejlesztésekről kaptak tájékoztatót a megye vezetői
2. Vállalkozók Napja
3. Fókuszban – célirányosan ellenőriz a NAV az adventi időszakban
4. Ünnep – Zalaegerszegre is megérkezett a Mikulás
5. Tűzoltó Mikulás
6. Ajándék
7. Akadálymentes Mikulás
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Szupergyors Internet Program
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Az európai határidőnél két évvel korábban valamennyi háztartásban, gazdasági társaságnál és közintézményben elérhetővé válik a szupergyors internet Magyarországon. A hálózat kiépítésére vonatkozó pályáztatások háromnegyede megtörtént, és a szerződéseket is megkötötték. Minderről Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos beszélt egy mai konferencián.
Vállalkozók Napja
2016. 12 06. kedd - 18:00 Budapest
Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A budapesti eseményre az ország minden megyéjéből érkeztek résztvevők. A magyar üzleti élet egyik legrangosabb találkozóján az év vállalkozásait, köztük két zalai céget is díjaztak.
Ellenőriznek
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Zajlanak az év végi ellenőrzések. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az ünnepek előtt a kiskereskedelmi forgalomba kerülő termékeket a behozataltól a boltok polcáig, a weben hirdetett árukat pedig a beszerzéstől a házhoz szállításig figyelemmel kísérik.
Megérkezett
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Zalaegerszegen is találkozott a Mikulás a gyerekekkel, akik hétfőn az Art mozi előtt várták őt. Most - hó hiányában - a Hókirálynővel együtt lovaskocsival érkezett.
Tűzoltó Mikulás
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
A Zala Megyei Szent Rafael Kórházba is megérkezett a Mikulás. Nem is akárhogyan! Az ablakon mászott be az épületbe, hogy ajándékokkal kedveskedjen a beteg gyerekeknek. Munkáját tűzoltók segítették.
Ajándék
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
A Mikulás-napi ünneplés délután is folytatódott a gyermekosztályon. Vigh László a térség országgyűlési képviselője ajándékokkal lepte meg a kórházban ápolt gyermekeket.
Akadálymentes Mikulás
2016. 12 06. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Az ünnep kapcsán akadálymentes Mikulás-felvonulást is tartottak ma Zalaegerszeg belvárosában. A résztvevők ezzel az akcióval a fogyatékkal élők mindennapjaira kívánták felhívni a figyelmet.
A műsor ismétlései: 2016. 12 06. - kedd
19:00
2016. 12 06. - kedd
20:00
2016. 12 06. - kedd
21:00
2016. 12 07. - szerda
05:00
2016. 12 07. - szerda
05:30
2016. 12 07. - szerda
06:00
2016. 12 07. - szerda
06:30
2016. 12 07. - szerda
07:00
2016. 12 07. - szerda
07:30
2016. 12 07. - szerda
08:00
2016. 12 07. - szerda
08:30
2016. 12 07. - szerda
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése DVD-n
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS