Zalaegerszegi Televízió |

Zöldövezet

Magazin

A műsor időpontja:
2021. May 03. Monday 19:30
A műsor hossza:
30 perc

Magyarországon április 30-a, szerte a nagyvilágban pedig május 20-a a méhek napja. Azoké a rovaroké, melyek pusztulása az emberi faj vesztét is jelentheti. A szorgos kis állatkákat mostanra már a fokozottan veszélyeztetett fajok közé sorolták, mivel a Föld méhpopulációjának nagysága az 1970-es évek óta mintegy 60 százalékkal csökkent. Az ágazat szereplői régóta aggódnak, ezért összefogást, párbeszédet és nagyobb odafigyelést sürgetnek. Nyilván addig, amíg nem késő!
Közelről című rovatunkban először dr. Illyés Zoltán a bársonyos tönkű cölöpgombát, majd a gyógynövények közül László Henrietta a kakukkfüvet mutatta be Önöknek. Természetesen mindketten, mindkettőt közelről.
A Borostyán tó télen címmel hirdetett fotópályázatot a zalalövői Salla Művelődési Központ. A felhívásra 19 alkotó összesen 63 felvétellel jelentkezett. Ha tehetnénk, ezek mindegyikét be is mutatnánk, de idő hiányában erre nincs lehetőségünk. Ennek ellenére reméljük, hogy jól válogattunk, s Képtárunk látogatói ma sem csalódnak!

A műsor ismétlései:
2021. 05 04. - Tuesday
09:30
2021. 05 04. - Tuesday
19:30
2021. 05 05. - Wednesday
09:30
2021. 05 08. - Saturday
09:30
2021. 05 08. - Saturday
18:30
2021. 05 09. - Sunday
10:00
2021. 05 09. - Sunday
18:30
2021. 05 10. - Monday
19:30
2021. 05 11. - Tuesday
09:30
2021. 05 11. - Tuesday
19:30
2021. 05 12. - Wednesday
09:30
2021. 05 15. - Saturday
09:30
2021. 05 15. - Saturday
18:30
2021. 05 16. - Sunday
10:00
2021. 05 16. - Sunday
18:30
2021. 05 17. - Monday
19:30
2021. 05 18. - Tuesday
09:30
2021. 05 18. - Tuesday
19:30
2021. 05 19. - Wednesday
09:30
2021. 05 22. - Saturday
09:30
2021. 05 22. - Saturday
18:30
2021. 05 23. - Sunday
10:00
2021. 05 23. - Sunday
18:30
2021. 05 24. - Monday
09:45
2021. 05 24. - Monday
18:30
2021. 05 25. - Tuesday
09:30
2021. 05 25. - Tuesday
19:30
2021. 05 26. - Wednesday
09:30
2021. 05 29. - Saturday
09:30
2021. 05 29. - Saturday
18:30
2021. 05 30. - Sunday
09:30
2021. 05 30. - Sunday
18:30

Címkék:

Műsor megrendelése

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti  a felvételt. 

A Zalaegerszegi Médiacentrum Kft. médiaajánlata – LETÖLTÉS