Zalaegerszegi Televízió |

Zöldövezet

Magazin

A műsor időpontja:
2024. November 04. Monday 19:30
A műsor hossza:
30 perc

Nincsenek szabad hétvégék, sem húsvéti vagy karácsonyi ünnepek, ám vannak napi gondok az állandó munkaerő hiánya, a szükséges mennyiségű élelem biztosítása és a zsúfoltság miatt. Ez a Bogáncs állatmenhely Zalaegerszegen, melynek működése az önkéntesek segítsége és néhány elhivatott, mondhatnánk azt is, hogy megszállott állatbarát segítsége nélkül teljességgel elképzelhetetlen. Ők azok, akik – javarészt az emberi felelőtlenség következtében – mégis teszik a dolgukat szó nélkül, s úgy, hogy köszönetet alapvetően csak az állatoktól kapnak.
A Közelről rovatunkban először Bolla Barbara a citromfű ismérveit tárta Önök elé, őt követően pedig Illyés Zoltán mondta el, hogy miről ismerhetjük föl a fecskefarkú lepke hernyóját.
Egy különleges képtárba invitáltuk Önöket, ahol a téma alapanyagát minden egyes felvételnél a természet szolgáltatja! Ezek a kavicsok, melyek aztán Kálmán Marianna kreativitásának, illetve különleges tehetségének köszönhetően képekké formálódnak, ha úgy tetszik, életre kelnek.
Az igazi kertész ilyenkor, télelőn is talál magának munkát a kertben.

A műsor ismétlései:
2024. 11 05. - Tuesday
09:30
2024. 11 05. - Tuesday
19:30
2024. 11 06. - Wednesday
09:30
2024. 11 09. - Saturday
09:30
2024. 11 09. - Saturday
18:30
2024. 11 10. - Sunday
09:30
2024. 11 10. - Sunday
18:30
2024. 11 11. - Monday
19:30
2024. 11 12. - Tuesday
09:30
2024. 11 12. - Tuesday
19:30
2024. 11 13. - Wednesday
09:30
2024. 11 16. - Saturday
09:30
2024. 11 16. - Saturday
18:30
2024. 11 17. - Sunday
09:30
2024. 11 17. - Sunday
18:30
2024. 11 18. - Monday
19:30
2024. 11 19. - Tuesday
09:30
2024. 11 19. - Tuesday
19:30
2024. 11 20. - Wednesday
09:30
2024. 11 23. - Saturday
09:30
2024. 11 23. - Saturday
18:30
2024. 11 24. - Sunday
09:30
2024. 11 24. - Sunday
18:30
2024. 11 25. - Monday
19:30
2024. 11 26. - Tuesday
09:30
2024. 11 26. - Tuesday
19:30
2024. 11 27. - Wednesday
09:30
2024. 11 30. - Saturday
09:30
2024. 11 30. - Saturday
18:30
2024. 12 01. - Sunday
09:30
2024. 12 01. - Sunday
18:30

Címkék:

Műsor megrendelése

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti  a felvételt. 

A Zalaegerszegi Médiacentrum Kft. médiaajánlata – LETÖLTÉS