Zalaegerszegi Televízió |

ZTV Hírlevél – 2018-05-11

A műsor időpontja:
2018. May 11. Friday 10:20

2018.05.10. Híradó megtekintése Felújítják A tervnek megfelelő ütemben halad az Ebergényi úti lőtér felújítása. A főként energetikai rekonstrukció több mint 100 millió forintba kerül. Az összeg jelentős része, – közel 70 millió-, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatának köszönhető. Európa napja Május 9-e Európa napja. Ebből az alkalomból tartott megemlékezést a Magyar Szocialista Párt Zalaegerszegi Szervezete. […]

2018.05.10. Híradó megtekintése


Felújítják

A tervnek megfelelő ütemben halad az Ebergényi úti lőtér felújítása. A főként energetikai rekonstrukció több mint 100 millió forintba kerül. Az összeg jelentős része, – közel 70 millió-, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatának köszönhető.


Európa napja

Május 9-e Európa napja. Ebből az alkalomból tartott megemlékezést a Magyar Szocialista Párt Zalaegerszegi Szervezete. Kiss Ferenc városi elnök arra emlékeztetett, hogy Magyarország 2004-ben lett tagja az 1993-ban alapított Európai Uniónak. Az ünnepségen László Marcell mondta el gondolatait az európaiságról. Szerinte hazánk jövője csak ebben a közösségben képzelhető el. Ezt követően Norbert Neuser a Német Szociáldemokrata Párt európai parlamenti képviselője köszöntötte a résztvevőket. A rendezvényen a szocialisták a német delegációval közösen engedték el az összetartozást jelképező léggömböket.


Gasztronómiai hétvége

Második alkalommal szerveznek Street Food hétvégét a megyeszékhelyen. A kulináris élményt nyújtó rendezvény június elsejétől harmadikáig várja a látogatókat a Dísz téren és a Kossuth utca egy szakaszán. Az Egerszeg Fesztivál részeként megvalósuló programot elektronikus zenével színesítik.


Megköszönték

A gondviselők napját tartották szerdán a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházában. Az otthon lakói zenés, verses műsorral, valamint kézzel készített ajándékokkal köszönték meg a napi szeretetet és törődést.


Közösen táncoltak

“Mindent szabad, amit máskor soha” – ezzel a mottóval hirdetett villámcsődületet a Dísz térre szerda délután a Göcseji Múzeum. Ezzel a Közösségek Hete országos rendezvénysorozathoz csatlakoztak, s közelgő programjaikat népszerűsítették.


Huncutkodtak

16. alkalommal tartottak Huncut Fesztivált Zalaegerszegen. A rendezvény alsó tagozatos általános iskolai diákoknak biztosít lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket. A megmérettetésre idén közel 100 fiatal jelentkezett.