A forró Afrika és a hideg Észak
M1 Programajánló idegen nyelven
2018. november 08.

Egy kiállítás keretében elevenednek meg a forró Afrika és a hideg Észak természeti szépségei Zalaegerszegen. Ekler László fotótárlata namibiai és norvégiai utazása legemlékezetesebb pillanatait mutatja meg a közönségnek. Norvégiában sikerült megörökítenie az Északi fényt, míg délen elsősorban az ott élő állatokat fényképezte. Az építész gyermekkora óta a fotózás szerelmese. Mostani, 10 kiállításával is az a legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet földünk szépségeire, csodáira, amit kötelességünk óvni és védeni, majd átörökíteni az utókornak. Magyarországi programajánlat külföldieknek.