Híradó
A műsor időpontja:
2020. december 02. szerda 18:00A műsor hossza:
15 perc 1. Elhunyt Dékány Endre
2. Zöldül Zalaegerszeg – újabb facsemetéket ültettek a belvárosban
3-4.Fejlesztések – szépülnek a Zala megyei települések
5. Unokázós csalók – kedvez a bűnözőknek az újabb karantén
6. Három érem az országos bajnokságon
A műsor tartalma
Elhunyt Dékány Endre
2020. 12 02. szerda - 18:00 Zalaegerszeg

Elhunyt Dékány Endre, volt önkormányzati képviselő, a Műszaki Bizottság korábbi elnöke. Dékány Endre 1952-ben született. Református lelkész családból származott, szüleivel 1969-ben költözött Zalaegerszegre. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1976-ban diplomázott, majd az építész karon 1983-ban szerzett szakmérnöki oklevelet. Pécsett kezdett el dolgozni statikus tervezőként, mellette óraadó is volt a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. 1985-től Zalaegerszegen tevékenykedett, mérnöki hozzáértését több zalai munkája is dicséri. A Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. főmérnökeként szintén a megyeszékhely fejlődését, szépülést tartotta szem előtt, melyet minden eszközzel támogatott. 12 évig volt a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke, ezen időszak alatt számos fejlesztés valósult meg. 1998-ban választották meg először önkormányzati képviselőnek a belvárosban, és 2019-es nyugállományba vonulásáig 21 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget a helyi polgárok bizalmából. A közgyűlés Műszaki Bizottságának elnökeként folyamatosan figyelemmel kísérte a város fejlesztését, a városrendezési terv módosítását, a munkahelyteremtési programot. Vezetésével a lakástámogatásokat az igényeknek megfelelően átalakították, így eltűntek a rossz állapotban lévő szociális bérlakások. A vallás és a református egyház kiemelt szerepet töltött be életében, 17 évig volt presbitere a Zalaegerszegi Református Egyházközségnek. Tevékenységei során az együttműködést, a közös munka fontosságát és a célok kijelölését, megvalósítását képviselte. Kiemelkedő munkásságáért 2019-ben Zalaegerszegért Díjjal ismerték el. Dékány Endre 68 éves volt.
Zöldül Zalaegerszeg
2020. 12 02. szerda - 18:00 Zalaegerszeg

Negyvenkét csemetével gazdagodott a belváros. Ezúttal a Berzsenyi utca környékén folytatódott a faültetési program, melynek célja, hogy 2024-re zöldebb legyen Zalaegerszeg.
Fejlesztések Bocföldén és Csatárban
2020. 12 02. szerda - 18:00 Bocfölde, Csatár

Folyamatosan fejlődnek Zalaegerszeg szomszédos települései. Bocfölde a Faültetési Program kedvezményezettjeként új növényekkel bővült, Csatár önkormányzata pedig a Magyar Falu Program és a Belügyminisztérium által több támogatást is nyert.
100 millió fejlesztés Lakhegyen
2020. 12 02. szerda - 18:00 Lakhegy

Kívül és belül is megszépült az óvoda, újra aszfaltozták a településre bevezető utat, és zártkerti szakaszok is megújultak a Zala megyei Lakhegyen. Az alig több, mint 450 főt számláló faluban végrehajtott fejlesztések összege megközelíti a 100 millió forintot. A költségeket uniós és a Magyar Falu Program támogatásából biztosították.
Unokázós csalók
2020. 12 02. szerda - 18:00 Zalaegerszeg

Kedvez a bűnözőknek az újabb karantén. Sok idős ember tölti egyedül napjait, családtagjaik - védve őket - csak ritkán érkeznek látogatóba. Ezt használhatják ki a csalók, akik Zalában is rendre megjelennek.
Három érem az országos bajnokságon
2020. 12 02. szerda - 18:00 Zalaegerszeg

Kiemelkedően szerepeltek a Zalaco-ZÚK versenyzői az országos Serdülő és Ifjúsági Bajnokságon, amit a budapesti Tüske Uszodában rendeztek novemberben. Belső Fanni, Nett Vivien, Gergye Ákos és Gergye Milán a zárónapon remekelt, hiszen négy rajtolásból három érem született és mindenki egyéni rekordot teljesített. Először Gergye Milán 800 m gyorsúszásban bronzérmet szerzett. Ezt követően Belső Fanni és Nett Vivien úsztak 1500 m gyorsúszásban, Fanni 9. helyen érkezett célba, míg Vivien bronzérmet nyert. A napot végül egy sprint szám zárta. A férfiak 50 méter hátúszásán Gergye Ákos a szoros mezőnyben 3. helyen csapott célba.
A műsor ismétlései:
2020. 12 02. - szerda
19:00
2020. 12 02. - szerda
20:00
2020. 12 02. - szerda
21:45
2020. 12 03. - csütörtök
05:00
2020. 12 03. - csütörtök
05:30
2020. 12 03. - csütörtök
06:00
2020. 12 03. - csütörtök
06:30
2020. 12 03. - csütörtök
07:00
2020. 12 03. - csütörtök
07:30
2020. 12 03. - csütörtök
08:00
2020. 12 03. - csütörtök
08:30
2020. 12 03. - csütörtök
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS