A műsor időpontja:
2021. március 22. hétfő 18:00
A műsor hossza:
15 perc
1. Elhunyt Tóth Imre
2. Hétvégén is oltottak – folytatódott az immunizálás a kórházban
3. Ma van a víz világnapja – a víz fontosságára hívják fel a figyelmet
4. Köztisztasági akciók – több településrészen is szemetet szedtek hétvégén
5. Hulladékot gyűjtöttek Besenyőben
6. Internet Fiesta
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Elhunyt Tóth Imre
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Elhunyt Tóth Imre költő, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa, a Deák-kert irodalmi portál szerkesztője, valamint a Pannon Tükör volt rovatvezetője. Tóth Imre 1966-ban Zalaegerszegen született. Felsőfokú tanulmányait a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a mai Szegedi Tudományegyetemen végezte. 1988-ban lett a Deák Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa. A 80-as évektől több folyóiratban is publikált, később önálló kötetei jelentek meg. Tagja volt a Szépírók Társaságának és a Magyar PEN Klubnak. Könyvtárosként rendszeresen szervezett író-olvasó találkozókat és irodalmi esteket. 2011-ben Zalai Prima Primissima-díjra jelölték. A kert és más novellák című kötete 2015-ben elnyerte a Magyar Írószövetség és a Canon digitális könyvnyomtatási pályázat díját. Tóth Imre 55 évet élt.
Hétvégén is oltottak
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Hétvégén is folytatódott az immunizálás a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. Most az idősebbek mellett a krónikus betegek kapták meg a második vakcinát. Szombaton 70 regisztrált érkezett az oltópontra, hogy felvegye a Pfizer következő adagját.
Ma van a víz világnapja
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Március 22-e a víz világnapja. Ennek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészlet veszélyeztetettségére. Erről a Zalavíz munkatársai is minden évben megemlékeznek és figyelemfelhívó akciókat szerveznek.
Köztisztasági akció Csácsbozsokon
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Folytatódnak a szemétszedési akciók Zalaegerszegen. Ezúttal a Zalaegerszeg Barátai Egyesület és az Izsák Imre Általános Iskola önkéntesei tisztították meg Csácsbozsok közkedvelt túraútvonalait.
Hulladékot gyűjtöttek Besenyőben
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Védjük a környezetünket, ne csak a tulajdonunkat! Ezzel a felhívással várták a segítőket szombat délutáni akciójukra a Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület tagjai. A szemétszedésre és az utak melletti területek megtisztítására ötödik éve hirdetnek tavaszonként nagyszabású programot. Ezen -a járvány miatt idén- a korábbiaknál kevesebben tudtak részt venni, ám jó hír, hogy a munka mennyisége is csökkent.
Internet Fiesta
2021. 03 22. hétfő - 18:00 Zalaegerszeg
Javában zajlik az Internet Fiesta országos programsorozata, melyhez a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is csatlakozott. Intézményegységeikben változatos kínálattal, - játékokkal és feladványokkal - szólítják meg az olvasókat.
A műsor ismétlései: 2021. 03 22. - hétfő
19:00
2021. 03 22. - hétfő
20:00
2021. 03 22. - hétfő
21:00
2021. 03 23. - kedd
05:00
2021. 03 23. - kedd
05:30
2021. 03 23. - kedd
06:00
2021. 03 23. - kedd
06:30
2021. 03 23. - kedd
07:00
2021. 03 23. - kedd
07:30
2021. 03 23. - kedd
08:00
2021. 03 23. - kedd
08:30
2021. 03 23. - kedd
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése DVD-n
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS