A műsor időpontja:
2017. május 08. hétfő 18:30
A műsor hossza:
30 perc
Uniós forrásból bővíti az önkormányzat a zalaegerszegi Piac teret – új épületet kapnak a helyi termelők és kézművesek.
Forráshoz jutás, innováció, foglalkoztatás – e fő témák mentén alkottak stratégiát vállalkozók és szakértők a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közreműködésével.
Fogpótlás korszerű implantátummal – első alkalommal végeztek altatásban ilyen beavatkozást a Léda Magánklinikán.
Báthory-s végzett az első helyen – a vendéglátásszervező-vendéglős kategóriában egerszegi siker született a budapesti Szakma Sztáron.
Arattak a Széchenyisek – hét tanulójuk szerepelt eredményesen a Szakma Sztár Fesztiválon.
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Kézműves piac épül
2017. 05 08. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Több mint tíz éve zajlik az a program, amely a zalaegerszegi piac belső területeinek felújítását, környezetének átépítését célozza. Ide tartozik a Sütő utcai épületek építése, a Piac tér felújítása, a Virágudvar megépítése, a Vásárcsarnok külső homlokzatának felújítása, valamint a déli oldalon a Deák téri tömb beépítése. A város egyik nyertes TOP projektjéből 500 millió forintot – amelynek 90%-a uniós, 10% magyar állami forrás – költhet el a piac további fejlesztésére, az ún. helyi termék és kézműves piac kialakítására. A kivitelezés legkorábban a jövő év elején kezdődhet meg.
Stratégia a kisvállalkozásoknak
2017. 05 08. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Ugyancsak uniós forrásból, pontosan 936 millió forintból valósítja meg a Zala megyei Önkormányzat a Zalai innovatív foglalkoztatási paktum című projektjét. A paktumban az öt munkacsoportból kettőt, a mikro-vállalkozásokat és kkv-kat érintőket a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány működteti. A két munkacsoport április végi találkozójának célja és feladata a szakértőkkel és vállalkozókkal közösen kialakítandó stratégia tervezése volt.
Foghiány pótlása implantátummal
2017. 05 08. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Nemcsak a külső megjelenésünket, de az életminőségünket is befolyásolja, ha rosszak a fogaink, vagy éppen nincsen belőlük annyi, mint amennyire szükségünk lenne. A hiányos fogazat pótlásának egyik korszerű alternatíváját az implantátum – más néven fogászati műgyökér – beültetése kínálja. Optimális megoldás orvosi szempontból is, és a páciensnek sem annyira megterhelő. Könnyebb megszokni, mint egy hagyományos, részben vagy egészében kivehető fogpótlást. Az implantátum beültetésének végső célja egy magasabb szintű fogpótlás, a mindennapi életvitel, a használhatóság és nem utolsó sorban az esztétikai szempontjából. A Léda Magánklinikán évek óta alkalmazzák ezt a módszert, de a klinika korszerű műtőjét először vették igénybe arra, hogy az implantátum beültetését altatásban végezzék el.
Első a vendéglátósok között
2017. 05 08. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Idén tizedik alkalommal rendezte április 24-26. között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár Fesztivált Budapesten. Ennek keretében tartották meg 41 szakmában a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjét. Egyed Katalin, a Báthory Szakképző Iskola 14-es tanulója már tavaly elhatározta, hogy idén győzni fog. Meg is szerezte az első helyezést vendéglátásszervező-vendéglős kategóriában. A sikerhez a tanulón kívül hozzájárultak a felkészítő tanárok, és a gyakorlati képzőhely is.
Taroltak a Széchenyisek
2017. 05 08. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Hagyományosan jól szerepelnek a zalaegerszegi Széchenyisek a szakmai versenyeken. Idén egy első, kettő második, kettő harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyet szereztek meg a Szakma Sztár Fesztiválon. Műszaki informatikus szakmában hárman, épületgépész technikus szakmában ketten, villanyszerelő, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakmában pedig egy-egy tanuló ért el szép helyezéseket.
A műsor ismétlései: 2017. 05 08. - hétfő
20:30
2017. 05 09. - kedd
09:00
2017. 05 16. - kedd
17:30
Címkék:
Műsor megrendelése DVD-n
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS