A műsor időpontja:
2018. november 19. hétfő 18:30
A műsor hossza:
30 perc
130 milliárd forint adót fizettek a zalai vállalkozások – kevés a nagyvállalat a megyében.
A közös a cél a tanműhelyek fejlesztésében – vállalkozások és szakképző intézmények együttműködése hozza meg a várt eredményt.
Közös főzés a Báthory Akadémián – végzős diákokkal állhattak a tűzhelyek mellé az érdeklődő általános iskolások.
Piacképes tudás és tehetséggondozás – projektmunkák eddigi eredményeit mutatták be társaiknak és tanáraiknak a Csány László Szakgimnázium tanulói.
Két évtized a bútoriparban – már 20 éves a családi vállalkozásként indult Geri Bútor.
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Fókuszban Zala megye gazdasága
2018. 11 19. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Hetedik alkalommal jelentette meg a „TOP 100 Zala megye gazdasága” című kiadványt a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Zala Megyei Adó-és Vámigazgatósága, és a Zalai Hírlap. Az adóhivatal már kiforrott gyakorlata szerint, a társasági adóbevallásokban szereplő adatokból készíti el elemzését. A színes oldalakon megjelenő tartalom, a számok, valós, tényeken alapuló képet adnak a megye gazdasági helyzetéről.
Tanműhelyek fejlesztése
2018. 11 19. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Elsősorban a gépészeti szakképzést kiszolgáló tanműhelyek fejlesztési lehetőségeiről esett szó azon a rendezvényen, amelyen az ebben az iparágban tevékenykedő vállalkozások és a szakképzési centrumok képviselői vettek részt. A gazdaság szereplői jól felkészített munkaerőt szeretnének. Ennek egyik fontos feltétele, hogy a gyakorlati ismereteket adó tanműhelyekben korszerű eszközökkel találkozzanak a fiatalok. A kérdés csupán az, hogy a tanműhelyi fejlesztéseket az oktatási intézmények vagy a vállalkozások valósítsák meg.
Általános iskolások főzhettek
2018. 11 19. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Közös főzésre hívta a Báthory Akadémia az érdeklődő hetedik, nyolcadik osztályosokat az intézmény tankonyhájába. A délutáni program során a végzős báthorys tanulókkal olyan őszi menüt készítettek, amelyben a sütőtök kapott főszerepet.
Projektmunkák bemutatása
2018. 11 19. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
A zalaegerszegi Csány László Szakgimnázium is részese annak az európai uniós támogatásból megvalósuló projektnek, amely – többek között – a piacképes ismeretek elsajátítását célozza. November elején, szakmai nap keretében, a diákok és tanárok alkotta két csoport mutatta be projektjeit az intézmény oktatóinak és tanulóinak.
Bemutatóteremmel ünnepeltek
2018. 11 19. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Családi vállalkozásként alakult 20 évvel ezelőtt az a zalaegerszegi betéti társaság, amely a bútoriparban kezdte meg tevékenységét. A céget az édesapa indította el, a saját házuk mögött kialakított kis üzemben, mindkét fia ott kezdett dolgozni. A vállalkozás ma már a Gazdaság utcában, közel 1000 négyzetméteren működik és 12 főt foglalkoztat. 15 éve vált tulajdonossá az asztalosnak tanuló kisebbik fiú, mert biztos volt abban, hogy a cégnek van jövője a bútoriparban.
A műsor ismétlései: 2018. 11 19. - hétfő
20:30
2018. 11 20. - kedd
09:00
2018. 11 24. - szombat
08:30
2018. 11 24. - szombat
18:30
2018. 11 25. - vasárnap
08:30
2018. 11 25. - vasárnap
18:30
2018. 11 27. - kedd
17:30
Címkék:
Műsor megrendelése
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS