Zalaegerszegi Televízió |

Mérleg

Gazdasági magazin

A műsor időpontja:
2018. december 17. hétfő 18:30
A műsor hossza:
30 perc

Jó adottságok a méztermeléshez – folyamatosak a kihívások a méhész vállalkozások előtt. Legjobb Munkahely díjat kapott a WHC – dolgozóik elégedettek a munkahelyi légkörrel. Nagyobb teret tudnak adni a borbemutatóknak – új helyre költözött az egerszegi Borháló. Hogyan lépjünk ki a nemzetközi piacra? – osztrák szakember tippjei a zalai vállalkozásoknak. Cégalapítások, felszámolások és végelszámolások – kiegyensúlyozottá váltak a cégmozgások Zala megyében.

A teljes műsor megtekintése

A műsor tartalma

Méhek és méhészek
2018. 12 17. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Megyénk jó földrajzi adottságú a méz előállítására, emiatt többen is vállalkoznak arra, hogy ebből éljenek meg. A legnagyobb mennyiségben termelhető méz Zalában az akác, ez a fafajta ugyanis eléggé elterjedt a mi vidékünkön. A hozzáértők szerint a világon is egyedi, ritka ez a méztípus, mégsem kapja meg azt a megbecsülést, amit megérdemelne. A december elején Zalaegerszegen rendezett fesztiválon nemcsak a méz fogyasztását igyekeztek népszerűsíteni, hanem szakmai kérdésekről is szó esett. Többek között arról, hogy egy adott év méztermését nemcsak az időjárás befolyásolja.
Legjobb Munkahely a WHC
2018. 12 17. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Legjobb Munkahely díjat nyert az 50 és 250 fő közötti vállalati kategóriában a WHC. Az AON Magyarország 18 éve kérdezi meg a dolgozók véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, és ennek alapján adja át a Legjobb Munkahelyeknek járó díjat. A Zalaegerszeghez kötődő, humán szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásnak fontos volt, hogy külső szem, objektíven mérje föl, mit gondolnak róla a saját dolgozói. A díj a dolgozói elkötelezettséget mutatja.
Új helyen a Borháló
2018. 12 17. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
A korábbinál nagyobb helyre, a Sóház épületébe költözött a Borháló. A franchise rendszerben működő kereskedést két éve vette át egy, a gazdasági élet más területén már tapasztalatot szerzett új tulajdonosi kör, akik őszintén elmondják magukról, hogy nem borászok, hanem bor-hobbisták. Vállalkozásukat arra alapozzák, hogy kíváncsiak a magyar pincészetekre, az újdonságokra, és kedvelik a bor melletti beszélgetések, találkozók hangulatát. Új helyükön ennek a feltételeit teremtették meg.
Vállalkozói együttműködés
2018. 12 17. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
„Osztrákokkal üzletelni: előítéltek, tények és tapasztalatok” – többek között ez volt a témája annak a workshopnak, amelyet a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a Regionet Competitive projekt keretében szervezett. Az Ausztriából érkezett eladótól mi is azt kérdeztük, hogy milyen előítéletei vannak az osztrák vállalkozóknak a magyar vállalkozókkal szemben?
Cégmozgások, cégügyek
2018. 12 17. hétfő - 18:30 Zalaegerszeg
Az elmúlt években – főként az elektronikus ügyintézés térnyerésével – több törvényi változás is hatással van a cégek alapítására, vagy éppen végelszámolására. Az aktuális változások mellett a Zala megyében tapasztalható cégmozgásokról is kérdeztük a Zalaegerszegi Törvényszék gazdasági szakágának csoportvezető bíráját.
A műsor ismétlései:
2018. 12 17. - hétfő
20:30
2018. 12 18. - kedd
09:00
2018. 12 22. - szombat
08:30
2018. 12 22. - szombat
18:30
2018. 12 23. - vasárnap
08:30
2018. 12 23. - vasárnap
18:30
2018. 12 29. - szombat
08:00
2018. 12 29. - szombat
18:00
2018. 12 30. - vasárnap
08:00
2018. 12 30. - vasárnap
18:00
2019. 01 05. - szombat
08:00
2019. 01 05. - szombat
18:00
2019. 01 06. - vasárnap
08:00
2019. 01 06. - vasárnap
18:00

Címkék:

Műsor megrendelése

A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti  a felvételt. 

Esti mese másolásának díja:

2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese

Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese

2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese

Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese

Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:

2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám

A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS