A műsor időpontja:
2023. január 27. péntek 18:00
A műsor hossza:
15 perc
1. Kitüntetés – díjat kapott a kórház osztályvezető főorvosa
2. Ismét elnyerték – újabb három évig dolgozhatnak a civilekért
3. Körültekintésre intenek – jelentősen nő a tűzesetek száma télen
4. Migráció a kamerán keresztül
5. Változatos programokkal készülnek
6. Kaposvárra látogatnak
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Kitüntetés
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
Kitüntetést kapott Kovács Mónika, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztályvezető főorvosa. A szakember január 22-én Körmenden vehette át "A test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány László"-díjat. Az elismerést a Szombathelyi Egyházmegye alapította, és 2018 óta olyan gyógyítók kaphatják meg, akik hivatásukon túl is példát mutatnak emberségből.
Ismét elnyerték a címet
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
Megkapta újabb három évre a Civil Közösségi Szolgáltató Központ címet a zalaegerszegi szervezet. Az oklevelet múlt héten vették át Budapesten, ahol részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki úgy fogalmazott: a civil szervezetek nélkülözhetetlenek a társadalom működéséhez, az összetartozáshoz, valamint a helyi közösségek gazdagabbá válásához. A miniszter hangsúlyozta: külön köszönet jár a központoknak azért, hogy a nehéz időkben is jó gazdái voltak a civil ügyeknek.
Körültekintésre intenek
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
117 lakástűz keletkezett tavaly Zala vármegyében. Ez 26-al kevesebb, mint a 2021-es esztendőben. Ám a téli időszakban jelentősen megnő a tűzesetek száma, így továbbra is óvatosságra és körültekintésre int a katasztrófavédelem. Idén ugyanis már 6 kéménytűzhöz riasztották a zalai tűzoltókat. Ennek egyik legfőbb oka, hogy nem megfelelő égésterméket alkalmaznak.
Migráció a kamerán keresztül
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
Mozgásban: migráció a kamerán keresztül. Ez a címe annak a kiállításnak, mely az érdeklődőket a Mathias Corvinus Collegium Zalaegerszegi Képzési Központjában fogadja. A művészi igénnyel megkomponált fotók segítségével történések és emberi sorsok rajzolódnak ki.
Változatos programokkal készülnek
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
Változatos programokkal készülnek a nyitásra a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ társintézményei. A munka annak ellenére sem állt le, hogy energiaválság miatt az épületek március 31-ig zárva tartanak. A létesítmények vezetői sajtótájékoztatón ismertették 2023 első félévének programjait.
Kaposvárra látogatnak
2023. 01 27. péntek - 18:00 Zalaegerszeg
Szombaton 18 órától a Kométa Kaposvári KK vendége lesz a Zalakerámia ZTE KK, a férfi kosárlabda NB I 18. fordulójában. Az egerszegiek hat mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, így kellő önbizalommal utaznak a somogyi megyeszékhelyre. A Kaposvár az előző fordulóban az OSE Lions együttesét győzte le hazai pályán remek védekezést bemutatva. Sebastjan Krasovec a siker kulcsát a megfelelő koncentrációban és a kemény védekezésben látja.
A műsor ismétlései: 2023. 01 27. - péntek
19:00
2023. 01 27. - péntek
20:00
2023. 01 27. - péntek
21:45
2023. 01 30. - hétfő
05:00
2023. 01 30. - hétfő
05:30
2023. 01 30. - hétfő
06:00
2023. 01 30. - hétfő
06:30
2023. 01 30. - hétfő
07:00
2023. 01 30. - hétfő
07:30
2023. 01 30. - hétfő
08:00
2023. 01 30. - hétfő
08:30
2023. 01 30. - hétfő
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti. Értesítjük Önt, ha átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS