2023. február 21. kedd 18:00
A műsor tartalma
Elhunyt Farkas Imre
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Elhunyt Farkas Imre, Zalaegerszeg díszpolgára. Farkas Imre neve egybeforrt a város és a megye egykor legnagyobb foglalkoztatója, a Zalahús húsipari vállalattal, melynek 1977-től igazgatója, 1993-tól elnök-vezérigazgatója volt. Több évtizedes pályafutása során társadalmi és szakmai szervezetek sokaságánál töltött be vezető funkciókat. Tizenkét évig volt az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, s tíz évig a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Munkásságát 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitűntetéssel ismerték el. 2000-ben megkapta Zalaegerszeg Pro Urbe címét, majd 2001-ben az Év Zalai Emberévé, 2004-ben pedig Zalaegerszeg díszpolgárává választották. Farkas Imre 88 évet élt.
Közgyűlés után
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Elfogadta a közgyűlés a város költségvetését. A büdzsé lehetővé teszi a kiszámítható működést, ezért 2023-ban az adóemelés és a hitelfelvétel is elkerülhető - jelentették be a Fidesz-KDNP zalaegerszegi frakciójának sajtótájékoztatóján.
Szűrővizsgálat hivatali dolgozóknak
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Hivatali dolgozókat vártak egészségügyi szűrésre az Egészségfejlesztési Irodába. Az egész napos program egy januárban kötött együttműködés része. A vizsgálatokra közel 40-en regisztráltak.
A névadóra emlékeztek
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Ezen a napon született 1929-ben Zalaegerszegen, Izsák Imre. A neves csillagászra a róla elnevezett általános iskolában emlékeztek. Alakját előadással, filmmel és klasszikus zeneművekkel idézték fel.
Születésnapján köszöntötték
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Kilencvenedik születésnapján a városlakók nevében köszöntötte Szőcs Jánost Zalaegerszeg polgármestere. Kiemelkedő munkáját 2003-ban Pro-Urbe díjjal ismerte el a közgyűlés. A 2009-ben alapított ZTE Akadémia 2013 óta viseli a nevét.
Vége a farsangnak
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Húshagyókedd van, a farsangi időszak utolsó napja. A hagyományok szerint ekkor lehet utoljára húst enni. Hamvazószerdával ugyanis megkezdődik a 40 napos böjt, ami egészen húsvétig tart.
Gyertyagyújtással emlékeztek
2023. 02 21. kedd - 18:00 Zalaegerszeg
Csendes gyertyagyújtással emlékeztek hétfőn este a ZTE székháznál rokonai, barátai, tisztelői a hétvégén elhunyt Lendvai Miklósra, egykori válogatott futballistára. A zalaegerszegi születésű focista a ZTE-ben lett profi játékos, majd megfordult a francia Bordeaux-nál, a svájci Luganóban, a Ferencvárosnál, játszott három belga klubban, majd a ciprusi Aris Limassolban is, mielőtt hazatért a Győrhöz, majd nevelőklubjánál fejezte be első osztályú karrierjét. A magyar válogatottban 1996 és 2004 között 23 alkalommal lépett pályára. Tagja volt az atlantai olimpián részt vevő korosztályos együttesnek is, amely máig utolsóként lépett pályára ötkarikás rendezvényen. Pályafutását lezárva edzőnek állt, volt a Zalaegerszeg és a Hévíz trénere is. Lendvai Miklós tragikus hirtelenséggel 47 évesen hunyt el.
Műsor megrendelése DVD-n
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS