A műsor időpontja:
2017. július 26. szerda 18:00
A műsor hossza:
15 perc
1. Ponthúzásra várnak
2. Adótraffipax – ellenőrzésekre számíthatnak a zalai strandok és a vendéglátóhelyek
3. Gyűjtik a búzát – idén is megszervezik a Magyarok Kenyere programot
4. Táboroznak – tizenharmadik alkalommal vendégeskednek Gébárton a Pécsi Művészeti Gimnázium diákjai
5. Táboroznak
6. Strandok Éjszakája
7. Kezdés előtt
A teljes műsor megtekintése
A műsor tartalma
Ponthúzásra várnak
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Adásunkkal egyidőben Ocho Macho koncerttel kezdődött a Ponthúzo party Zalaegerszegen, melyet a Keresztury Dezső VMK első alkalommal szervezett. A rendezvényre a Zala megyében élő illetve tanuló középiskolás korosztályú diákokat várták, akik idén érettségiztek és felsőoktatásba jelentkeztek. Országosan összesen 106 ezer fiatal várja, sikerült-e elegendő pontot összegyűjtenie, hogy szeptembertől megkezdhesse tanulmányait. Azok számára sincs azonban minden veszve, akiknek ma nem sikerül bejutni, mivel augusztusig jelentkezhetnek pótfelvételire, vagy akár választhatják az OKJ-s képzéseket is. A zalaegerszegi program résztvevői 20 órától óriáskivetítőn nézhetik a 2017-es felvételi ponthatárok kihirdetését. Később 22 órától pedig a Wellhello szórakoztatja a közönséget a Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnokban.
Ellenőriznek
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Zalai fürdőket, strandokat és uszodákat vizsgál az adóhatóság július 24-e és augusztus 31-e között. A kiemelt ellenőrzések keretében a vendéglátóhelyek, a szolgáltatók és a kereskedelmi üzletek működését veszik górcső alá.
Gyűjtenek
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Idén is megszervezik a Magyarok Kenyere programot. Ehhez az ország összes megyéjéből, valamint a Kárpát-medence magyarlakta területeiről gyűjtenek búzát. A szervezők az ebből készült kenyeret jótékony célokra ajánlják fel. A kezdeményezéshez - a hagyományokhoz híven - Zalaegerszeg is csatlakozott. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be az újságíróknak.
Művészpalánták Gébárton
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Tizenharmadik alkalommal táboroznak a Pécsi Művészeti Gimnázium diákjai Gébárton. A nyári foglalkozásokat az intézmény két tanára vezeti. Ezúttal is teljes volt a létszám, több mint húszan érkeztek.
Táboroznak
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Harmadik alkalommal szerveztek magyar-finn nyelvi tábort Zalaegerszegen. A kétévenként rendezett program egyebek mellet az érintettek kapcsolatrendszerének kiépítését segíti.
Strandok Éjszakája
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Éjjel nappal csak az AquaCity! Ezzel a mottóval csatlakozott a zalaegerszegi csúszdapark a Magyar Fürdőszövetség által immár 8 alkalommal hirdetett Strandok Éjszakája rendezvényhez. Az eseményt a hagyományokhoz híven július utolsó hétvégéjén, azaz most pénteken tartják. Ezen az estén az AquaCity hosszabb nyitvatartással, este fél9-től hajnali 4-ig várja a vendégeket, akiknek a fürdőzés mellett divat-, és hastáncbemutató, akusztikus koncert, valamint retro disco kínál kikapcsolódást. A programok tovább folytatódnak hétvégén a létesítményben.
Kezdés előtt
2017. 07 26. szerda - 18:00 Zalaegerszeg
Szezonkezdés előtti kötetlen beszélgetésre invitálta az újságírókat kedden a ZTE labdarúgócsapatának vezetősége. Az eseményen az idei célokról illetve a közelmúlt és a jövő infrastrukturális fejlesztéseiről esett szó.
A műsor ismétlései: 2017. 07 26. - szerda
19:00
2017. 07 26. - szerda
20:00
2017. 07 26. - szerda
21:00
2017. 07 27. - csütörtök
05:00
2017. 07 27. - csütörtök
05:30
2017. 07 27. - csütörtök
06:00
2017. 07 27. - csütörtök
06:30
2017. 07 27. - csütörtök
07:00
2017. 07 27. - csütörtök
07:30
2017. 07 27. - csütörtök
08:00
2017. 07 27. - csütörtök
08:30
2017. 07 27. - csütörtök
10:00
Címkék:
Műsor megrendelése DVD-n
A fenti műsort az adatlap kitöltésével megrendelheti DVD-n. Értesítjük Önt, ha szerkesztőségünkben átveheti a felvételt.
Esti mese másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 2,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,000 Ft/mese
2020. január 1. előtti időponttól: 3,500 Ft/mese
Több mese egy lemezre: 2,500 Ft/mese
Magazinok és egyéb műsorszámok másolásának díja:
2020. január 1. utáni időponttól: 5,500 Ft/műsorszám
A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. tarifatáblázata – LETÖLTÉS